Pannon-Protect Kft.

8. fejezet: Faanyagvédelmi eljárások (Babos Rezső)

8.1. Megelőző faanyagvédelem

Ebben a fejezetben azoknak az eljárásokat tárgyaljuk, amelyek segítségével a még egészséges faanyagot megóvhatjuk mind a fizikai, mind a biológiai károsodásoktól. Rendkívül fontos, hogy megfelelő faanyag, megfelelő helyre, megfelelő módon kerüljön. Ezzel csökkentjük a kémiai anyagok felhasználását, ami környezetvédelmi és biztonságtechnikai okokból egyaránt lényeges. Az építőipar területén ebben a kérdésben eligazítást nyújt a DIN 68.800/3 számú, illetve annak uniós változata az MSZ EN 335-1, MSZ EN 335-2 és MSZ EN 335-3 számú szabvány.

A „megfelelő mód” és a „megfelelő hely” azonban nemcsak a beépítésre vonatkozik. A megelőző faanyagvédelem tágabb értelemben, ennél jóval korábban kezdődik. A kidöntés után a faanyag megfelelő tárolása a rakodókon és a rönktereken rendkívül fontos a gomba- és a rovarfertőzések megelőzése szempontjából. Ennek elvei közismertek, de a gyakorlatban a szervezési nehézségek és a gazdasági kényszer miatt nem mindig sikerül őket megvalósítani. Nem mindenhol áll rendelkezésre megfelelő berendezés a víz alatti-, vagy permetezéses tároláshoz, a kitermelt anyag feldolgozása is hosszabb időt vesz igénybe, mint amennyi kívánatos lenne stb., pedig a faanyagvédelem - írja dr. Varga Ferenc professzor - az élő fa tőtől való elválasztásának pillanatában kezdődik. A feldolgozás előtti állapotban éri a faanyagot a legtöbb elsődleges fertőzés.

A nehézségek ellenére vegyük számba azokat a tennivalókat, amelyekkel csökkenthetjük a faanyag korai tönkremenetelének veszélyeit.

8.1.1. Megelőző faanyagvédelem az elsődleges faiparban

A faanyag védelme a vágástéren és az erdei rakodón

A faanyag „életének” legveszélyeztetettebb szakasza az az idő, amely a tőtől való elválasztás, és a rönktérre történő betárolás között telik el. A faanyagot ekkor éri azoknak a fertőzéseknek a túlnyomó része, amelyek jelentősen csökkentik az értékét, és amelyek megszüntetése a későbbiekben komoly problémát jelent, és nem sok sikerrel kecsegtet.

A faanyag minőségét a kitermelés időpontja nagyon befolyásolja. Célszerű lenne ennek időpontját a téli nyugalmi állapotra tenni. Ekkor ugyanis a faanyagban viszonylag kis mennyiségben találhatók azok az asszimiláták, amelyek ideális életfeltételeket biztosítanak a farontó gombák és rovarok számára.

A faanyag nedvességtartalmának döntő jelentősége van a gomba- és rovarkártevők megtelepedése szempontjából. Ezek az élőlények ugyanis alkalmazkodtak a faanyag nedvességtartalmának a változásához és minden nedvességi fokozathoz meghatározott farontó szervezetek kapcsolódnak (Varga 2000).

(1. sz. fotó: Gombakár rönkanyagon)

A nyári kitermelésű tölgy rönkökben a szijács romlása egy hónap után jelentkezik, míg a téli vágásból származó anyag esetében ez az idő négy, négy és fél hónap. Nagyjából ugyanezt az időkülönbséget mutatja a kitermelt erdeifenyő rönk kékülése, barnulása is (Gyarmati, Igmándy, Pagony 1975).

A kitermelt faanyag száradását meg tudjuk gyorsítani, ha a döntött törzseket egy ideig koronában hagyjuk, vagy lekérgezzük. A koronában tartás jó megoldás a fülledésre nem hajlamos faanyagok esetén. Fülledékeny fafajoknál azonban ez a szárítási módszer csak részleges eredményt hozhat, mert sem a száradás üteme, sem a nedvességvesztés mértéke nem elégséges a farontó szervezetek megtelepedésének megakadályozására.

A teljes, vagy részleges kérgezés amellett, hogy jelentősen sietteti a száradást, igen hatékonyan akadályozza a rovarkártevők megtelepedését is. Hátránya a módszernek, hogy a kérgezett faanyag erősen repedezik, amelynek megakadályozása új feladatot jelent.

A kitermelt rönkanyag nedvességtartalmát mind a vágástéren, mind az erdei rakodón a máglyák elhelyezésével is befolyásolhatjuk. Laza szellős máglyák megindítják, míg a tömörre rakott, árnyékban lévő máglyák lassítják a kiszáradás folyamatát. Ez utóbbit a fülledékeny fafajok esetében alkalmazzuk. A kiszáradást a különböző bütüpaszták is lassítják. Ezek fungicid anyagokat is tartalmazhatnak, amellyel tovább fokozható a védőhatás. Fontos, hogy a bütüpasztát nemcsak a bütüre kell felhordani, hanem az ágcsonkok helyére és a látható kéregsérülésekre is, hiszen nemcsak a gyors kiszáradást, hanem a gombafertőzés kialakulását is meg kell akadályozni, amely ezeken a helyeken fokozott veszélyt jelent. A bütüpaszták alkalmazása jelentősen csökkenti a repedezés veszélyét is. Korábban jó eredményeket értek el a gázolajban, vagy ásványolajban oldott pentaklórfenol alkalmazásával, de ez az anyag faanyagvédő szerként ma már nem használható. Helyette kaphatók olyan engedélyezett környezetkímélő „átmeneti” védőszerek, amelyekkel a rönk teljes felülete lepermetezhető, ezáltal a fülledés- és rovarfertőzés veszélye tovább csökken. Az új, korszerű anyagok a technológiai- és biztonságtechnikai előírások szigorú betartása esetén nem jelentenek környezetvédelmi és egészségügyi kockázatot. Ilyen hatóanyagok a fenpropimorf, a karbendazim, a propikonazol, vagy a régen ismert bórsav.

Nagyon fontos, hogy a faanyag még átmenetileg se érintkezzék a talajjal. A vágástéren és az erdei rakodón mindig alátétfát kell a rönkök alá tenni. A „talajkontaktus” rendkívül kedvező feltételeket nyújt a gomba- és rovarfertőzés kialakulásához, az így tárolt anyagot semmi sem menti meg a károsodástól. .

(2. sz. fotó: rosszul tárolt faanyag)
(3. sz. fotó: helyesn tárolt faanyag)

A rakodók közelében a fában költő szúk ellen feromonos csapdával védekezhetünk, amely a nemzőket összegyűjti, és az egész népességet a veszélyességi szint alatt tartja.

(4. sz fotó. feromoncsapda)

A vágástéren és az erdei rakodókon keletkező károsodások megelőzésére a leghatásosabb intézkedés a faanyag elszállítása. A vágástérről történő gyors kiszállításra előírások is vannak, amelyek szerint a fülledékeny bükk, gyertyán, nyír, juhar rönköket május 1-ig, a többi fülledékeny anyagot július 1-ig kell a vágásterületről kiszállítani (Varga 2000). A feldolgozó telepeken sokkal összefogottabban, biztonságos körülmények között oldható meg a vegyszeres védőkezelés anélkül, hogy a környezetet veszélyeztetnénk. Ezeken a telepeken gyakran megoldható a vízben való tárolás is, ami igen hatékonyan véd a fülledés ellen.

A faanyag védelme a feldolgozó telepek rönkterén

Az elsődleges feldolgozásra beszállított faanyagot a feldolgozó telep rönkterén tároljuk a feldolgozásig. Ez elvileg néhány hónap, de sajnos olykor néhány év is lehet. Az erdei rakodók után, itt a legnagyobb a rönkök veszélyeztetettsége, de jobb eszközeink vannak a veszélyek elhárítására is.

Első és legfontosabb feladat a telepi rend biztosítása.
A rakodóteret száraz területen kell kialakítani, vagy gondoskodni kell a megbízható vízelvezetésről. A nedves környezet elősegíti a gombák elszaporodását.
A beérkező faanyagból készülő máglyákat minden esetben alátétfákra kell elhelyezni. Az alátétfát lehetőleg nyomás alatt kell védőszerrel telíteni, ha ez nem valósítható meg, akkor nyolc órán túli áztatással kell védeni. Ha ez sem biztosítható, akkor az alátétfákat évenként cserélni kell. (Ugyanez vonatkozik a rönkök máglyák árnyalását, vagy eső elleni védelmét szolgáló, általában hulladék anyagokból készített borítókra is.)

(5. sz. fotó: helyesen, alátétfán tárolt faanyag)

Megkülönböztetünk tömör és laza máglyázást.
A tömör máglyában lassabban megy végbe a száradás, ezért kisebb a bütürepedés veszélye, de a hullámos vas, vagy az S-kapocs nem nélkülözhető. Tömör máglyát a tavaszi, nyári hónapokban fülledésre nem, vagy csak kevésbé hajlamos lombfákból (tölgy, kőris, akác, szil nyárak) és fenyőkből célszerű készíteni (Igmándy 1975).
Laza máglyában a gyorsabb száradás következtében kisebb a fülledés veszélye, de repedés szempontjából ez a legkedvezőtlenebb tárolási módszer. Rovarveszélyeztetettséget illetően nincs különbség a kétféle máglyázás között. A különböző korongcincérek megtelepedésének nagy a valószínűsége, azért az értékesebb választékokat kémiai védelemben kell részesíteni.

(6. sz fotó: korongcincér és károsítása)

Fokozott rovarveszélyt a rakodótéren tárolt régi faanyagok jelentenek. Ezekben valóságos „törzstenyészetek” alakulnak ki, és a kikelő nemzők azonnal átköltöznek a frissen beszállított faanyagba. A rakodótéren eleve meg kell tiltani a tűzifa és a régi, több éves rönkanyag tárolását. Amennyiben a régi anyag valami miatt még komoly értéket képvisel, akkor nem szabad sajnálni a vegyszeres védőkezelés költségét. Egy ilyen védőkezelés nemcsak a kezelt fát, hanem a rakodótér összes anyagát védi!

A faanyag nedves körülmények között történő tárolása jó védelmet biztosít a gombakárosítókkal szemben. Nedves tárolás során a faanyagot vagy teljesen víz alatt tartják, vagy folyamatos permetezéssel, locsolással igyekeznek lassítani a száradás folyamatát. A védelem elve, hogy igen sok gombakárosító csak akkor tud fellépni, ha a faanyag nedvességtartalma az „élőnedvesség” szintje alá csökken. A tárolás során viszont olyan magasan tartják a faanyag nedvességtartalmát, hogy alkalmatlan legyen a farontó gombák megtelepedésére. A víz alatt történő tárolás nyújtja a legnagyobb biztonságot a gomba- és rovarfertőzés, valamint a repedezés ellen. A permetezéses tárolás a rovarok ellen nem nyújt kellő védelmet, de a gombakárosítóktól megóvja a faanyagot.
Néhány szempont a nedves tároláshoz:
Víz alatt egyaránt tárolható kérgezett és kérgezetlen faanyag, míg permetezéssel csak a kérgezetlen anyagot lehet védeni. Víz alatt történő tárolás esetén a vízbe helyezett rönkök víztartalma lehet különböző, permetezéses tárolásnál azonban, az eredeti, vagy alig csökkent víztartalmú rönkök nedvesítését azonnal meg kell kezdeni, és állandóan folytatni kell, mert a füllesztő gombák már kismértékű nedvességcsökkenésnél is megtalálják életfeltételeiket. Fontos, hogy a bütüfelületek állandóan nedvesek legyenek, mert itt a legintenzívebb a száradás. A faanyag permetezéses tárolása igen érzékeny művelet, helytelen végrehajtásával súlyos gombafertőzést okozhatunk. A víz alatti tárolás igen hosszú ideig biztosítja a faanyag értékcsökkenés nélküli tárolását, míg a permetezés csak az eltarthatóság idejét hosszabbítja meg. A permetezéses tárolás esetén időszakonként próbavágásokkal kell ellenőrizni a fertőzésmentességet. Hosszú víz alatti tárolásnál a faanyag esetleges elszíneződésével kell számolni. A tárolási módszerek kombinálhatók. A vízben tárolt anyag víz fölötti részei permetezhetők és sikerrel alkalmazható a bütüpaszta is.

(7. sz. fotó: víz alatti és/vagy permetezéses tárolás)

A tárolóból kivett anyagot azonnal fel kell vágni, és gondoskodni kell a szárításáról.

A legolcsóbb és legbiztosabb védekezési eljárás a rönkök mielőbbi feldolgozása.
Elsősorban a fülledésre, kékülésre hajlamos anyagokat kell feldolgozni fogékonyságuk sorrendjében: bükk, gyertyán, juharok, nyír, hársak stb., illetve az erdeifenyő (Igmándy 1975).
Ezt követik a károsodott anyagok, majd az értékesebb választékok. Gyorsan kell feldolgozni a tavaszi kitermelés anyagát. A kisebb védettséget nyújtó tárolással készletezett anyagot kell előnyben részesíteni, míg a kémiailag kezelt rönkök sorrendben hátrább sorolhatók.

A feldolgozott faanyag megelőző védelme

A feldolgozott faanyag torzulhat, repedezhet. Gombák és – kisebb mértékben – rovarkárosítók támadhatják meg. A minőségi romlás megakadályozása különösen indokolt, hiszen a feldolgozatlan faanyaghoz képest jelentős hozzáadott értéket is meg kell védeni.
A frissen vágott fűrészáru magas nedvességtartalma kedvez a kékülést és egyéb elszíneződést okozó, valamint a füllesztő gombák és penészek megtelepedésének. Rovarok ritkán telepednek meg a friss fűrészáruban és a korhadást okozó gombák sem a felvágás után, hanem általában jóval előtte fertőzik meg a faanyagot.

(8. sz. fotó: penészfertőzött bútorléc)

Legfontosabb (és legolcsóbb) megelőző faanyagvédelmi tevékenység a helyes máglyázás. Az egyenletes és gyors kiszáradás nemcsak a torzulást küszöböli ki, hanem a farontó szervezetek megtelepedésének lehetőségét is csökkenti. A száradás ütemét a sorok közötti távolsággal és a sorokban lévő darabok egymástól való távolságával tudjuk szabályozni. A hézagléceket lehetőleg nyomás alatt kell faanyagvédőszerrel telíteni, esetleg 8 órán túl áztatni. Amennyiben egyik eljárást sem alkalmazzák, akkor a hézagléceket évente cserélni kell. Az újranedvesedést és a közvetlen napsugárzást a máglyák befedésével akadályozzuk meg. A tetőnek kb. 20-40 cm-rel, kell túlérni a máglya szegélyén, és egyirányú lejtésének 12%-nak kell lennie, hogy megfelelő védelmet adjon. Nedves választék esetén a felső sor és a tető között a szellőzés miatt megfelelő teret kell hagyni (Gyarmati, Igmándy, Pagony 1975). A tetők anyagára ugyanazok a faanyagvédelmi előírások vonatkoznak, mint hézaglécekre, vagy az alátétfákra.

A torzulásokat és a bütürepedések keletkezésének esélyeit csökkenthetjük a túl gyors kiszáradás megakadályozásával. Erre a célra sok egyéb mellett sikerrel alkalmazható a hidegen is felhordható parafin, amely TCMTB (2-(tiocianometiltio)benztiazol) hatóanyaggal kombinálva egyúttal a kékülés és penészedés ellen is megbízható védelmet nyújt. Használhatók ezen kívül a különböző bütüpaszták, festékek, papírleragasztás, stb., a kezdődő repedések továbbtágulását kapcsokkal, pántokkal lehet megakadályozni.

A mesterséges szárítást és a gőzölést általában nem kimondottan faanyagvédelmi céllal alkalmazzák, de faanyagvédelmi jelentőségük elvitathatatlan. A szárítási program lefutása alatt a rovarkárosítók minden alakja elpusztul, de a gőzölés elősegíti a penészedés kialakulását.

A fűrészáru átmeneti védelmét biztosítani lehet kémiai úton is. Ezek az anyagok rendkívül alacsony hígításban (0.3 – 2.0 %) több hónapon keresztül védik a faanyagot, az elszíneződést okozó gombáktól és a penészektől. Ezek a védőszerek minden esetben színtelenek. Az átmeneti védelemben részesített faanyag továbbkezelhető. Végleges védelmét a feldolgozás (beépítés) során a felhasználástól (a beépítés helyétől) függően kell elvégezni. Az átmeneti védelem fontosabb hatóanyagai: bórsav, fenpropimorf, karbendazim, propikonazol, trimetilkokoammónium-klorid, dinátrium-tetraborát-dekahidrát stb. Szijácsbogár ellen megfelelő a bórax vizes oldata is (Varga 2000). Ezek váltották fel a korábban széles körben használt klórozott fenolokat, illetve sóikat, amelyek közül a pentaklór fenol nátriumsója futotta be a legnagyobb karriert a faanyagvédelem területén. 1-4%-os vizes oldatával szép eredményeket értek el (Jurásek 1956, Vintila 1959). Ma már faanyagvédelemre sem a pentaklór-fenol, sem a nátrium sója nem használható.
Mivel a korhadást nem okozó gombák igen érzékenyek mindenféle fungicid anyagra, elpusztításukra alkalmas egyik másik szőlő- és gyümölcstermesztésben használt gombaölőszer is. Alkalmazásuk mégsem ajánlatos, mert minden védőszernek (növényvédő szernek és a faanyagvédőszereknek egyaránt) van engedélyokirata, amelyben az illetékes hatóságok meghatározzák, hogy a kérdéses védőszer milyen körben és milyen célra használható. Az engedélyokirattól eltérő alkalmazás súlyos esetben (pl. baleset) büntetőjogi következményekkel is járhat.
A kémiai védelem hatásosságában igen nagy szerepet játszik az idő. Az átmeneti védelemre kifejlesztett anyagok ugyanis a faanyag felületén helyezkednek el, és több hónapon keresztül sikerrel védik a gombák és rovarok megtelepedése ellen, de nem képesek a mélyebb rétegekbe behatolt gombafonalak elpusztítására. Másik probléma, hogy a megtelepedett penészgombákat elpusztítják ugyan, de a faanyag esztétikai értékét nem adják vissza. Ezért fontos, hogy közvetlen a felvágás után történjen meg a védőkezelés. Még a nedves körülmények között tárolt faanyag kiszáradásáig is képesek az átmeneti védelemre szolgáló szerek biztosítani a fertőzésmentességet. A kiszáradástól a végleges felhasználásig nincs reális veszélye komolyabb gomba, vagy rovarfertőzésnek, természetesen a raktározási előírások szigorú betartását feltételezve.
A megelőző, átmeneti faanyagvédelem technológiája egyszerű. Az összekötözött készárut daru segítségével néhány percre a védőszer oldatot tartalmazó kádba merítjük, majd csepegtetőtálcára helyezzük. Szikkadás után máglyázható.

(9. sz. fotó: átmeneti védőszerrel kezelt és kezeletlen faanyag)

Az áztatókádakkal részletesebben a faanyagok mártása, merítése, áztatása és fürösztése c. fejezetben foglalkozunk (8.2.2.)

Rétegelt lemezek, forgácslapok és farostlemezek védelme

A faalapanyagú termékeket lényegében ugyanazok a veszélyek fenyegetik, mintha csak fából készültek volna. Veszélyeztetettségük mértékét több tényező befolyásolja:
- az alkalmazott faanyag természetes ellenálló képessége
- az alkalmazott ragasztó- kötőanyag
- a gyártás során a hőkezelés hatására bekövetkező változások (Varga 2000)

A régebbi, nagy fehérjetartalmú ragasztókkal (véralbumin, kazein) készített lemezek fokozott mértékben vannak kitéve a kopogóbogarak támadásának (Fischer 1954). A könnyező házigomba azonos feltételek között kazeines ragasztó esetén 40.9%, xylenol típusú kötőanyagnál, pedig 10.9% súlyveszteséget produkált (Bálint, Krisztiánné és Konrád 1960)
A lap és lemezféleségek ellenálló képessége jórészt az alkalmazott ragasztóanyagtól függ. Növelhető az ellenálló képesség a védőszereknek gyártás közben a faanyaghoz történő adagolásával. Problémát jelent azonban, hogy ennek hatására megváltoznak az egész rendszerben a pH-viszonyok, ezáltal a kötési idők és a tapadási viszonyok is. A hőhatás következtében pedig, megindul a védőszer lebomlása. A nagyobb mennyiség miatt fokozott mértékben jelentkezik ugyanez a probléma az égéskésleltető anyagok gyártásközi adagolásánál is.
Nedvességtűrésüktől és nedvesség felvevő képességüktől függően természetesen a lemezeken is elvégezhető minden olyan megelőző védőkezelés, amely a faanyagon elvégezhető. Ezt részletesebben az építészettel kapcsolatos megelőző faanyagvédelemnél tárgyaljuk.
A cementkötésű faforgácslapok gombaállósága jó, rovarok pedig egyáltalán nem támadják meg (Varga 2000).

8.1.2. Megelőző faanyagvédelem az építőiparban

Az emberek ősidők óta használják a fát, mint építőanyagot. Korábban talán viszonylag kis súlya, könnyű megmunkálhatósága miatt kedvelték, ma már a szépsége a legfőbb vonzereje. A faanyagvédelem is valahova a történelem előtti időkbe nyúlik vissza. Valószínűleg már ekkor is végeztek valamiféle „ösztönös” faanyagvédelmi tevékenységet. Kezdetleges építményeiket védték a tűztől, az elkorhadó részeket kicserélték, és az állatvérrel történő bekenés hagyománya is a múlt homályába vész. Egyes értelmezések szerint az Ószövetségben a Leviták Könyve 33-57 is egy ház gombamentesítéséről szól. A faszerkezetek egyre szebbé és bonyolultabbá váltak az idők során. Kezdetben nagyon túlméretezettek voltak, hiszen az erdők ontották a faanyagot. A 19. és a 20. században azonban fogyni kezdett a fa és megjelentek a mérnöki szerkezetek, amelyek takarékosak voltak és nem sok „fölösleg” volt bennük. Egyszerre megnőtt a faanyagvédelem jelentősége és a tűz mellett már a gombáktól és a rovaroktól is védeni kezdték a faszerkezeteket. Vegyi anyagok tömegét próbálták ki több-kevesebb sikerrel és lassan kialakult a vegyipar egy önálló ága a faanyagvédőszer előállítás.

Bár ezen a téren hatalmas a fejlődés, mégis azt valljuk, hogy egy faszerkezet fertőződésének megelőzésére a legfontosabb az anyag kiválasztása és a beépítés módja. Ha egészséges faanyag kerül beépítésre úgy, hogy a nedvesedés lehetőségét kizárjuk, nagy lépést teszünk a fertőzések megelőzésére. Ezzel szemben, a rosttelítettségi fokon lévő, vagy még nedvesebb faanyag beépítése előbb-utóbb faanyagvédelmi problémát okoz (Varga 2000). Már a tervezőasztalon meg kell oldani a faszerkezet átszellőzését, beázás esetére biztosítani kell a kiszáradás lehetőségét, a túlságos felmelegedés elkerülését stb. Ezeknek az elveknek az alkalmazásával elérhető, hogy az első három veszélyeztetettségi osztályba kerülő faanyagok kémiai védelme csak kiegészítő szerepet töltsön be.
A Faipari Kézikönyv I. szerint az alábbi építéstechnikai intézkedéseket kell megvalósítani a faanyag átnedvesedésének és ezáltal a faanyagvédelmi problémák jelentkezésének elkerülésére:
A felszivárgó talajnedvességet ki kell zárni a felmenő falak-, illetve a padlók alatti szigetelés elkészítésével.
A padló alatti feltöltést szerves hulladéktól (fadarabok, papír stb.) mentes, száraz homokból, kavicsból, salakból kell elkészíteni.
A faanyagot tartalmazó padlót, párát át nem eresztő anyaggal (pl. PVC szőnyeg, egyéb borítások) letakarni nem szabad.
A frissen lerakott parkettát nem szabad azonnal lakkozni, azzal legalább fél évet várni kell.
A vizes használatú helyiségekben faanyagot tartalmazó padozatot és födémszerkezetet nem szabad létesíteni. (Amennyiben mégis faszerkezet kialakítására kerül sor vizes helyiségben, akkor hozzáértő szakember tanácsát kell kikérni, mert körültekintő szerelésre és speciális védelemre van szükség.)
Körülfalazásra kerülő, fallal, betonnal érintkező fa gerendavégek alá és köré szigetelőlemezt kell elhelyezni.
Párás környezetbe kerülő faanyagot fokozott védelemben kell részesíteni. (Pl. csatorna kiszellőző csöveknek a padlástérbe való kivezetése stb.)


Sajnos gyakran sem a tervezés, sem a kivitelezés nem áll olyan szinten, hogy ezeknek a követelményeknek megfelelhessen, ezért a kémiai védelem nem nélkülözhető.


Ezt írják elő egyébként a jelenleg érvényes jogszabályok is:


53.§ (5) Faanyagot csak gombamentesítő kezelés után szabad beépíteni.
253/1997.(XII.20.) Kormányrendelet (OTÉK)


57.§ (1) Az építményt és részeit védeni kell az állékonyságot és a rendeltetésszerű használatot veszélyeztető vegyi, korróziós és biológiai hatásoktól, továbbá a víz, a nedvesség (talajvíz, talajnedvesség, talajpára, csapadékvíz, üzemi víz, pára stb.) káros hatásaival szemben.
253/1997.(XII.20.) Kormányrendelet (OTÉK)


59.§ (3) Faanyagú teherhordó szerkezeten, annak légzését gátló bevonat, burkolat nem alkalmazható.
253/1997.(XII.20.) Kormányrendelet (OTÉK)


A faanyag gépi telítése:

A 3. és 4. veszélyességi osztályba kerülő faanyagok esetén napjainkban ez a leggyakrabban alkalmazott védőkezelési mód. Az eljárás lényege az 1830-as évek óta lényegében nem változott. A fejlődés a berendezések műszaki tulajdonságaiban, az alkalmazott védőszerekben, valamint hatóanyagokban tapasztalható. A legkorszerűbb hatóanyag ma a RÉZ-HDO, a „bis-(N-ciklohexildiazéniumdioxi)-réz”. Ez a hatóanyag „bőrbarát”, környezetkímélő. Használatát a német munkabiztonsággal foglalkozó hivatalok ajánlják a rákkeltő krómszármazékok helyett. Egyetlen hátránya, hogy ma még viszonylag drága. Vizes telítéshez ezen kívül használatos többek között a réz-hidroxid-karbonát, a bórsav stb.
Megfelelő berendezéssel, technológiával és a védőszer kiválasztásával elérhető a választék teljes keresztmetszetének telítése is, ami nagyfokú védettséget jelent, de a gyakorlatban viszonylag ritkán használják. Általában takarékosabb eljárások terjedtek el, amelyek még alkalmasak a 3-as, vagy 4-es veszélyességi osztályba kerülő faanyagok védelméhez.
Teherhordó faszerkezetek védelmére lehetőleg az „Ü” (Überwacht) jelű faanyagvédőszereket kell alkalmazni.

(10. sz. fotó: gépi telítő berendezés)

Az egyes fafajok telíthetősége rendkívül eltérő. A tartósság szempontjából a telítés mértéke a döntő. Tartósabb lesz tehát egy lazább szerkezetű, több átjárható, nyitott sejttel rendelkező, így nagyobb védőszermennyiséget felvenni képes faanyag, mint a tömörebb – kezeletlen állapotban különben tartósabb -, de nem olyan jól telíthető fafajból készített választék.

A fontosabb hazai felhasználású faanyagok telíthetősége
(Varga 2000)

Faanyag
Telíthetőség
Fenyő félék
lucfenyő
rossz
erdeifenyő
sz
g
nagyon jó
közepes
feketefenyő
sz
g
közepes
rossz
vörösfenyő
sz
g
jó
rossz
jegenyefenyő
közepes
Lombos fafajok
tölgy

sz
g
nagyon jó
rossz
cser

sz
g
nagyon jó
közepes
bükk
nagyon jó
nyár
jó
kőris, hárs
közepes
éger, nyír
jó
juharok
közepes
fűz
rossz


sz = szíjács
g = geszt

A lombos fafajok általában jobban telíthetők, mint fenyőfélék. A szijács jól, míg a geszt, álgeszt és a tilliszesedett részek rosszul telíthetők. A behatolás a rostirányban a legnagyobb, de a bélsugarak áteresztőképessége is jó.
A következő táblázatokon látható, hogy a telítést igen sok tényező befolyásolja. Ezek a szijács-geszt aránya, a felület és térfogat aránya, a nedvességtartalom, a fafaj és az előkészítés. Az előkészítő munkák közül igen fontos és gyakran alkalmazott eljárás a faanyag sugárirányú szurdalása (különösen lucfenyő esetén).
A szurdalást általában ellipszis keresztmetszetű tűkkel végzik, amelyek kevéssé roncsolnak, inkább csak szétfeszítik a rostokat, így nem okoznak számottevő szilárdságcsökkenést, viszont nagyban elősegítik a védőszer sugárirányú behatolását a mélyebb rétegekbe.

Leginkább a „Rüping”, vagy továbbfejlesztett változata az ún. „kettős Rüping” eljárás terjedt el, amelyeket elsősorban vasúti talpfák kátrányolajokkal történő telítésére dolgoztak ki. Az olajos telítéssel nem foglalkozunk, mert azt elsősorban nem az építőipar, hanem a vasút területén, valamint a vezetékoszlop gyártásban alkalmazták. Mára mindkét területen visszaszorulóban van.
Az eljárás lényege, hogy a feltöltés után folyadéknyomásos fázis következik, majd a telítést egy légritkítási fázissal fejezik be. A kettős Rüping eljárásnál megismétlik a műveleteket, ezáltal mélyebb behatolást és alaposabb telítést érnek el.

(folyamatábra: kettős rüping eljárás)

A sóoldatokkal történő telítés lényegében hasonlóan zajlik le azzal az eltéréssel, hogy a folyamat légritkítási fázissal kezdődik.

(folyamatábra: sós telítés)

A védőszereket gyártó cégek előírják, hogy milyen veszélyeztetettségi osztályra, fafajra, választékra stb. mekkora fajlagos védőszer mennyiségre van szükség, és ehhez kell a felhasználónak megválasztania a technológiát.
A védőszer és a technológia helyes megválasztása, valamint a technológiai fegyelem azért is fontos, mert komoly cégek ma kizárólag műbizonylattal igazolt telített faanyagot vásárolnak és a telítő cég az anyag tartósságára több év garanciát vállal.

A bejuttatandó védőszermennyiség (Wolmanit CX-10) megválasztásának folyamatát egyszerű, vákum-kazánnyomás-vákum technológia esetén az alábbi séma szemlélteti:
(Más védőszerre előírt más koncentrációk esetén a mennyiségek értelemszerűen változhatnak.)


A faanyag telítés előtti állapota:

A telítésre kerülő faanyag gomba- és rovarfertőzéstől mentes legyen.
A kazánnyomásos telítés során a gomba- és rovarkártevők elpusztulnak ugyan, de nem tudjuk, hogy a kártételük során a faanyagban a hasznos keresztmetszet csökkenés, vagy a cellulózrostok elpusztulása miatt milyen szilárdságcsökkenés ment végbe. Kétes értékű faanyagot, pedig nem érdemes ilyen - viszonylag költséges - kezelésben részesíteni.
A kérget és a háncsot a telítés előtt el kell távolítani, mivel a védőszer behatolást akadályozzák.

Fanedvesség:

A védőkezelésre kerülő faanyagnak telítésre alkalmasnak kell lennie, ami azt jelenti, hogy nedvessége 30% alatt legyen, továbbá fajlagos sűrűsége a táblázatban feltüntetett értékek alatt maradjon:

RAL követelmény
Elektromos
vezetékoszlopok
követelménye

Távközlési vezetékoszlopok
követelménye
Erdeifenyő
625 kg/m3
650 kg/m3
600 kg/m3
Vörösfenyő
675 kg/m3
650 kg/m3
650 kg/m3
Lucfenyő
575 kg/m3
575 kg/m3
550 kg/m3
Jegenyefenyő
535 kg/m3
500 kg/m3
500 kg/m3
Duglászfenyő
625 kg/m3
600 kg/m3
600 kg/m3
Tölgy
920 kg/m3


Bükk
800 kg/m3


RAL = RAL minőségbiztosítás
Megjegyzés: A fagyott állapotú fát telítés előtt „fel kell engedni”.


A védőszer koncentrátum fába juttatandó legkisebb mennyisége:


A faválaszték átmérője

> 10 cm
7 – 10 cm
< 7 cm
Talajkontaktus esetén GK 4
4,00 kg/m3
5,00 kg/m3
6,00 kg/m3
Talajkontaktus nélkül GK 3
3,00 kg/m3
3,75 kg/m3
4,50 kg/m3
GK = Gefahrlichklasse = veszélyességi osztály

A 4. veszélyességi osztályba tartozó, nagyobb igénybevételnek kitett faanyagok, pl. vezetékoszlopok megfelelő telítettségét célszerű belső ellenőrzés során vizsgálni és az eredményeket (oldatkoncentráció, védőszerfelvétel, védőszer behatolás), telítési jegyzőkönyvben rögzíteni:
(telítési jegyzőkönyv minta)

A telítés megfelelősége kapcsán különös jelentősége van a védőszer behatolásának, amelyet „fúrt mag” kivételével kell ellenőrizni.
A behatolás mélysége erdeifenyőnél a geszthatár, plusz legalább 20 mm. Luc-, jegenye- és duglászfenyő esetében legalább 8 mm.

A védőszermennyiség csökkentése 3-as veszélyességi osztályba sorolt fűrészáru esetén (talajkontaktus nélkül)

Geszt/érettfa arány
Védőszer mennyiség
8 cm felett
4 – 8 cm
4 cm alatt
60 %
100%
3,00 kg/m3
3,75 kg/m3
4,50 kg/m3
80 %
60%
1,80 kg/m3
2,25 kg/m3
2,75 kg/m3
100 %
20%
0,60 kg/m3
0,75 kg/m3
0,90 kg/m3

Oldatkoncentráció:

Lucfenyő esetén legalább 2 %-os oldat.
Erdeifenyő esetén legalább 1,5 %-os oldat.

Ideális esetben az alábbi táblázat értékeit kell figyelembe venni:

Vezetékoszlopok, lavina elhárító építmények, vízépítészeti faanyagok
amennyiben lucból készülnek, és a földdel érintkeznek, minimum 30 mm mély perforációt kell készíteni szurdalással.
3,0%
Erdeifenyőből készült vezetékoszlopok, lavina elhárító, és vízépítészeti faanyagok
2,5%
Lucfenyőből készült szőlőkaró és gyermek-játszótéri faanyag
2,5%
Erdeifenyőből készült szőlőkaró és gyermek-játszótéri faanyag
2,0%
Lucfenyőkerítés kötőelemek, hófogó elemek, paliszádok, virágládák
2,0%
Erdeifenyő kerítés kötőelemek, hófogó elemek, paliszádok, virágládák
1,5%
Lucfenyőből, erdeifenyőből készült kerítések, külső borítások
1,5%


1000 liter mennyiségű oldat készítése:

Koncentráció
Vízmennyiség
(liter)
Védőszer koncentrátum
kg (=liter)
3 %
976
30 (=24)
2,5 %
980
25 (=20)
2,0 %
984
20 (=16)
1,5 %
988
15 (=12)


RAL szerint: A 4. veszélyességi osztályban a behatolási mélység:
(talajkontaktus esetén csak hengeresfa alkalmazható!)
- Erdei- és vörösfenyő esetén az egész szijácsot át kell itatni.
- Luc-, jegenye- és duglászfenyő esetén 8 mm-t kell átitatni.


A telítési folyamat:

Elővákum:

Elővákum RAL szerint: erdei-, vörösfenyő és bükk minimum 30 perc max. 0,15 bar
luc-, jegenye, duglász és tölgy minimum 45 perc max. 0,15 bar

Ideális esetben az alábbi táblázat értékeit kell figyelembe venni:

Fafaj és választék
Minimális időtartam
(perc)
Minimális vákum
(bar)
Vezetékoszlopok, lavina elhárító építmények, vízépítészeti faanyagok

150
0,10
Erdeifenyőből készült vezetékoszlopok, lavina elhárító, és vízépítészeti faanyagok
60
0,10
Lucfenyőből készült szőlőkaró és gyermek-játszótéri faanyag
90
0,15
Erdeifenyőből készült szőlőkaró és gyermek-játszótéri faanyag
60
0,15
Lucfenyőkerítés kötőelemek, hófogó elemek, paliszádok, virágládák
60
0,15
Erdeifenyő kerítés kötőelemek, hófogó elemek, paliszádok, virágládák
45
0,15
Lucfenyőből, erdeifenyőből készült kerítések, külső borítások
30
0,20

A vákumtartás ideje az előírt minimál-vákum elérésekor kezdődik.

Az elővákum befejezése:

A kazánt a vákum fenntartása mellett kell a telítőfolyadékkal feltölteni.

A kazánnyomás fázisa:

A nyomás minimális értéke RAL szerint:
Erdeifenyő, vörösfenyő és bükk esetén 45 perc, 8 bar.
Luc-, jegenye- és duglászfenyő esetén 480 perc, 8 bar.

Ideális esetben az alábbi táblázat értékeit kell figyelembe venni:

Fafaj választék
Minimális időtartam
(perc)
Minimális nyomás
(bar)
Vezetékoszlopok, lavina elhárító építmények, vízépítészeti faanyagok

600
9 – 11
Erdeifenyőből készült vezetékoszlopok, lavina elhárító, és vízépítészeti faanyagok
120
9 – 11
Lucfenyőből készült szőlőkaró és gyermek-játszótéri faanyag
600
8
Erdeifenyőből készült szőlőkaró és gyermek-játszótéri faanyag
60
8
Lucfenyőkerítés kötőelemek, hófogó elemek, paliszádok, virágládák
480
8
Erdeifenyő kerítés kötőelemek, hófogó elemek, paliszádok, virágládák
60
8
Lucfenyőből, erdeifenyőből készült kerítések, külső borítások
45
8

A 4. veszélyességi osztályba tartozó kitettség, pl. vezetékoszlopok esetében a telítést addig kell folytatni, amíg a fa már csak jelentéktelen mennyiségű telítőoldatot vesz fel: teljes telítés.
Ennek elérése érdekében a nyomófázis akkor fejezhető be, ha a faanyag védőszerfelvétele nyomás alatt 15 percenként kevesebb, mint ~ 3 l/m3 luc-, jegenye- és duglászfenyő esetén, vagy kevesebb, mint ~ 5 l/m3 erdei- és vörösfenyő esetén.
A nyomás értéke nem lehet kevesebb, mint 8 bar!


A telítőhenger kiürítése, a telítőoldat leeresztése:

Ebben a fázisban, vagy leeresztik a faanyagvédőszert a henger alatti tartályba, vagy átszivattyúzzák egy másik tartályba.

Utóvákum:

Célja a fölösleges telítőoldat visszanyerése, a száradás elősegítése.
Időtartama cca. 10-15 perc, -0,3 – 0,4 bar nyomáson.

Szellőztetés, faanyag kivontatása:

A telítés után lehetőleg szellősen tároljuk a fát, különösen vonatkozik ez erdeifenyőre, ellenkező esetben penészesedés, kékülés fordulhat elő. Az egyes védőszergyártók meghatározzák, hogy a kezelt faanyagot mennyi ideig kell csapadéktól védett helyen tárolni. Ez idő alatt végbemennek azok a kémiai folyamatok, amelyek következtében a védőszer többé nem oldódik ki a fából. A pihentetés elmulasztása esetén a nem fixálódott védőszer a talajba mosódva komoly környezetszennyezést okozhat. A kémiai kötések általában 00 C fölött mennek végbe, ezért a védőszert gyártó cég által megadott „pihentetési” időszükségletbe a fagyos napok nem számíthatók be.


A faanyag mártása, merítése, fürösztése áztatása:

A régebbi, azóta már hatályukat vesztett szabványok pontosan elkülönítették az egyes elnevezésekhez tartozó mártási időket. Ma azt mondjuk, hogy a mártás és merítés rövidebb ideig, legföljebb néhány percig tart, míg a fürösztés, vagy áztatás több óráig, esetleg több napig tartó kezelést jelent.
Mártani, vagy meríteni általában átmeneti védelem elérése céljából szokták a faanyagot. Ebben az esetben a faanyag rövid időre teljes egészében a védőszer oldat felszíne alá merül, majd kiemelik, és a felületen megtapadt védőszer kapilláris úton hatol a faanyagba.
A merítés aránylag egyszerű művelet. A merítőkád házilag is elkészíthető, de figyelemmel kell lenni az egészségügyi és környezetvédelmi előírások betartására. A hatóságok általában ragaszkodnak a duplafalú kádakhoz, hogy meghibásodás esetén a védőszer ne kerüljön a talajba. Daru helyett célszerű hidraulikus merítő-kiemelő berendezést készíttetni, amelyre az anyagot villás targoncával lehet felrakni, illetve leszedni. Meg kell kérni a forgalmazó véleményét, hogy a választott védőszer nem korrodálja-e a kád lemezét, stb.
Vannak merítőkádak és kiemelőberendezések gyártására szakosodott cégek. Beszerzéskor célszerű megvizsgálni a kínálatot.

(11. sz. fotó: áztatókád)

Az átmeneti védelemhez alkalmas hatóanyagokat a feldolgozott faanyag megelőző védelmével (8.1.3.) foglalkozó fejezetben ismertettük. A tartós védelem (fürösztés, áztatás) céljára készült védőszerek hatóanyagai többek között a RÉZ-HDO
(bis-(N-ciklohexildiazéniumdioxi-réz), a rézhidroxidkarbonát, a bórsav, a bórax, az alkyldimethylbenzylammóniumchlorid stb. A krómtartalmú áztatószerek alkalmazását az uniós előírások nem teszik lehetővé.
A védőszeroldatból kikerülő faanyagot csepegtetőtálcára kell helyezni a fölösleges védőszer visszanyerése és a környezeti károk elkerülése céljából. Mártás, merítés esetén a lecsepegés minimális, mert a felszínen megtapadt kismennyiségű védőszeroldatot a faanyag beszívja.
Áztatás, fürösztés esetén, igen jó eredményre lehet számítani különösen, ha több napig tart és jó diffúziós képességű sóoldatot használunk. A jól beszívódó sóoldatok akár 1 cm-es sugárirányú behatolásra is képesek, vagyis meg tudják közelíteni a nyomás alatti telítés behatolási mélységét. Áztatás közben időnként ellenőrizni kell az oldat koncentrációját.
Ezzel a módszerrel igen jól impregnálhatók az építőiparban felhasználásra kerülő új, de különösen a régi, bontott faanyagok.
Az áztatás sikere szempontjából fontos a faanyag nedvességtartalma. A szabad víz akadályozza a védőszer behatolását. 25-30% közötti nedvességtartalom megfelelő. Alacsonyabb nedvességtartalom esetén a felszíni sejtek hirtelen elvonják az oldatból a vizet, és kristályosodási folyamat indul meg. Ezen kívül a megduzzadt sejtfalak akadályozzák az oldat mélyebb rétegekbe jutását. 30%-nál nedvesebb faanyag esetén olyan töménységű oldatot kell alkalmazni, amelyből a várható csekély folyadékfelvétel esetén is elegendő védőszer hatol a faanyagba.
Ügyelni kell, hogy az előírt pihentetési időt megtartására, hogy fixálódási folyamatok végbemehessenek. Beépítés előtt időt kell hagyni a faanyag újra száradására.

A faanyag szórása, locsolása:

A korszerű védőszerek akkor is kielégítő védelmet nyújtanak, ha aránylag kis mennyiségben kerülnek a faanyag felszínére. Ebben az esetben nem is annyira a hatóanyagok fontosak, hanem a különböző – a gyártók által hétpecsétes titokként őrzött – vivő- és fixáló adalékok. Vannak bór-, TCMTB-, réz stb. hatóanyag tartalmú védőszerek, amelyek 125-150 ml/m2 mennyiségben is tartósan védik a faanyagot az 1. és 2. veszélyességi osztályban.
Ezeket a védőszereket szórással, locsolással is ki lehet juttatni a kezelendő faanyagra. Szórással csak zárt rendszerű berendezésben (pl. szóróalagút) szabad a faanyagot védeni.

(12. sz. fotó: protimat szóróberendezés)

Van olyan berendezés, amelyikben az áthaladó faanyagra rálocsolják a védőszert és a jobb behatolást a faanyag haladási irányával szembeforgó kefék segítik elő.

(13. sz. fotó: schiele kefélőgép)

A fürösztéssel és az áztatással szemben ezeknek a módszernek közös hátránya, hogy sokkal kisebb a védőszer oldat behatolási mélysége. Mivel a faanyagot egyenként kell a gépek továbbító szalagjára föltenni, ezért lassabb az eljárás, nagyobb az élőmunka igénye és a komplikáltabb szerkezet miatt nagyobb a meghibásodás valószínűsége.
Előny viszont, hogy a berendezéseket aránylag kis mennyiségű (általában 100 liter körüli) védőszerrel kell feltölteni, ezért könnyű az átállás egyik anyagról a másikra. A kisebb berendezések mobilak könnyen szállíthatók.
Szórással, vagy locsolással természetesen kizárólag „vizes” védőszereket szabad kijuttatni. Az oldószer porlasztás esetén a levegővel robbanó elegyet képez és bármilyen szikra robbanást okozhat. Locsolással, porlasztással tehát oldószertartalmú faanyagvédőszert kijuttatni tilos! A balesetveszélyen túl az oldószer a berendezést is tönkreteszi, hiszen a tömítések és az esetleges bevonatok nem szerves oldószerálló kivitelben készülnek.

Beépített faanyag megelőző védelme:

A beépített faanyagok megelőző védelmére általában akkor kerül sor, ha valami miatt elmaradt a beépítést megelőző védelem. Szükségessé válhat továbbá akkor is, ha régi épületek átalakítására, tetőtér beépítésekre, műemlék helyreállításra kerül sor.
Régi épületek faanyagának védelmét minden esetben előzze meg faanyagvédelmi szakvélemény elkészítése. A szakvélemény dönti el ugyanis, hogy a kérdéses faszerkezet védelmére elegendő-e a „megelőző védelem”, vagy már fellépett fertőzést kell e megszüntetni. Mindenképpen számolni kell azzal, hogy a beépített állapotban végzett kezelés soha nem lehet olyan alapos, mintha a faanyagot még a „földön” kezelték volna és utókezelésre csak a beépítés közben, a faragások, leszabások miatt képződő új, védelem nélküli felületeken kerülne sor. A faanyagvédelemben kulcsfontosságú az eltakart szerkezeti részek védelme és egy már elkészült szerkezet esetén az ilyen felületek védelmére csak igen korlátozott lehetőség nyílik Beépített állapotban végzett megelőző védőkezeléshez általában ugyanazokat a hatóanyagokat használjuk, amelyeket a beépítést megelőző kezelésekhez alkalmazunk. Amennyiben a faanyagvédelem után a szerkezet égéskésleltető kezelésére is sor kerül, akkor figyelembe kell venni, hogy diszperziós égéskésleltető bevonatot csak akkor lehet só oldattal kezelt faanyagra felhordani, ha legalább 30 nap várakozási idő telt el, ellenkező esetben az égéskésleltető bevonat leválhat. Ha nincs idő kivárni az egy hónapot, akkor sóoldat helyett vizes emulziót kell alkalmazni.

Általános szempontként kell elfogadni, hogy tartós emberi tartózkodásra szolgáló helyiségekben a faanyag védőszerrel történő kezelését el kell kerülni. Ha valamilyen építési okból mégis szükséges, akkor a kezelt felület ne legyen több, mint 0,2 m2/m3. Amennyiben ez sem valósítható meg, akkor a védett fafelületet el kell takarni festéssel, lambériával, vagy gipszkartonnal.

A beépített faanyag védelme ecseteléssel, vagy permetezéssel:

Már elkészült szerkezetre a faanyagvédőszert ecseteléssel lehet kijuttatni. Az előkészítés során a szerkezetet gondosan meg kell tisztítani, por, háncs, kéreg a védőkezelésre szánt felületen nem lehet. Ügyelni kell, hogy a védőszer a repedésekbe is jusson. Bizonyos részeken ecset helyett teddy-, vagy szivacshenger is használható. Hengerelésnél nagyobb elcsepegési veszteséggel kell számolni. A felületre felhordható anyag mennyisége kevéssé függ a fafajtól, nagyobb jelentősége a megmunkáltságnak van. A fűrészelt, durva „szőrös” felületek jóval több anyagot képesek felvenni egy menetben, mint a gyalult felületek. Egy menetben a sóoldatokból általában 150-200 ml juttatható ki mázolással, vagy teddy hengerrel. Ismétléskor a felhordható fajlagos mennyiség folyamatosan csökken. Általában 2-4 menetre lehet számítani, ebben az esetben gondos munkával elérhető a megfelelő védettségi szint. Gyalult felületekre esetleg több réteget lehet, vagy kell felhordani, azonban számítani kell arra, hogy a vizes védőszer felhúzza a szálat.

A beépített állapotban lévő faanyagok védelme esetén állandóan felmerülő probléma a faanyag, szórással történő védelme. A jelenlegi előírások (zárt rendszerű berendezések kivételével) kategorikusan tiltják a faanyagvédőszerek szórással történő kijuttatását. Elsősorban a műemlékvédelem területén azonban vannak olyan esetek, amikor más módon nem lehet eljuttatni a védőszert a védendő felületre. Ezek egyaránt lehetnek megelőző-, vagy már fellépett fertőzést megszüntető feladatok. Ilyenkor nem is annyira szórásról, mint inkább permetezésről van szó. A feladatot csak „igen szigorú és ellenőrzött munkavédelmi feltételek teljesítése esetén” lehet elvégezni (Faipari Kézikönyv I. 2000 134. o.). A permetezést alacsony nyomáson kell végezni, mert a magas nyomás erősen porlasztja a védőszert és az apró cseppek visszaverődnek a kezelt felületről. A felületen ezáltal védőszer hiány keletkezik, a levegőben sodródó mikrocseppek viszont munkavédelmi problémákat jelentenek. Krómtartalmú védőszerek szórása, permetezése szigorúan tilos! Ugyanígy tilos az oldószer tartalmú védőszerek kijuttatása permetezéssel, vagy szórással! (Lásd: 8.3.2.)
A jövő feladata, hogy egy erre illetékes intézmény kezdeményezze az egészségügyi hatóságoknál a vizesbázisú faanyagvédőszerek zárt rendszeren kívüli szórásának engedélyezését és ezzel egyidőben a hozzá tartozó munkabiztonsági és környezetvédelmi feladatok meghatározását.

(14. sz. fotó: permetezés tetőtérben)

Fúrt lyukas átitatás:

A csomópontok védelme elkészült, álló szerkezet esetében meglehetősen problematikus, hiszen a csomópont általában nem szedhető szét. Ebben az esetben vékony 6-8 mm átmérőjű furatokon keresztül védőszerrel kell „feltölteni” a csomópontot. Mivel itt a kiszáradás lassan menne végbe és a duzzadás sem kívánatos, szerves oldószeres faanyagvédőszert kell alkalmazni, amely az illesztések határán, valamint a repedésekben elszivárogva fejti ki védőhatását. Ennek a módszernek gyengéje, hogy a védőszer útja nemigen ellenőrizhető. Nem lehet meggyőződni, hogy mindenhová eljutott-e megfelelő (védőértéknyi) mennyiségben a faanyagvédőszer. Mérlegelni kell, hogy van-e más lehetőség a csomópont védelmére, illetve egy kevésbé ellenőrzött védelem jobb-e, mint a védelem elhagyása. Ezt a módszert többnyire a műemlékvédelem területén alkalmazzák.
Erre a célra felhasznált hatóanyagok a diklofluanid, permetrin, tris-(N-ciklohexil-diezénium)-alumínium stb., általában alifás-, vagy aromás szénhidrogén hordozóanyagokkal.
(15. sz. ábra: feltöltőberendezés vázlata)
(igmándy 322. lapról)

Gerendafelfekvések védelme is történhet befúrásos módszerrel, amit régi szerkezetek rekonstrukciója során kötőgerendák, mennyezetgerendák, csaposgerenda födémek védelmére és konzerválására alkalmaznak. Amennyiben a gerenda felfekvő vége egészséges, sor kerülhet a befúrásos védelemre. Ennek során több lyukat kell fúrni a felfekvés fölötti gerendavégbe és a további 20-30 cm-es gerenda szakaszba. A lyukak fúrásánál ügyelni kell, hogy ne ugyanazt a szálat szakítsuk meg többször. A lyukak átmérője csak akkora legyen (általában 8-12 mm), ami nem csökkenti számottevő mértékben a gerenda teherhordó képességét
A lyukakba faanyagvédőszert kell tölteni. A rátöltést addig kell ismételni, ameddig elszivárog. A faanyagvédőszert nyomással is be lehet juttatni a gerendába, ami jobb behatolást és egyenletesebb eloszlást eredményez. A módszer nem alkalmas a gerendavégek homogén telítésére, de alapos munkával a kialakuló védőszer „lencsék” elég nagyok lehetnek ahhoz, hogy meggátoljanak egy – általában a bütü felől érkező – fertőzést. Fontos, hogy gerenda bütürésze ne érjen a falhoz, és a falból ne kaphasson nedvességet. Ezen túlmenően, a bütüt alaposan át kell itatni faanyagvédőszerrel, mert ez a védőréteg – együtt a befúrás segítségével bejuttatott védőszerrel -, biztosítja a gerendavég konzerválását.
Valamennyi befúrásos védőkezelés befejezése után a furatokat le kell zárni köldökcsappal, vagy fugakitöltő anyaggal.

(16. sz. ábra: gerendavég védelmének vázlata)
(Sárga füzetből)


Befúrásos faanyagvédelem alkalmazható még a földbe ásott oszlopoknál a föld-levegő zóna védelmére. Ez a talajszint alatti és fölötti 50-60 cm-es sáv védelmét jelenti többnyire olyan oszlopok esetén, amelyek már hosszabb ideje leásásra kerültek. A védelmi munka során az oszlopok körül kiássák a földet 60-70 cm-es mélységben. Az oszlopot megtisztítják és egy rácsatolható mechanikus prés segítségével a föl-levegő zóna teljes szakaszát feltöltik faanyagvédőszerrel. A fába behatoló tű ellipszis keresztmetszetű, kevéssé roncsol, inkább csak szétfeszíti a rostokat. A védőszer krémszerű halmazállapotban préselődik a fa rostjai közé és a talajnedvesség hatására, diffundál az oszlop teljes keresztmetszetében és nyújt védelmet a gomba- és rovarkárosítók ellen.

Befúrásos módon juttathatók a fa belsejébe az ún. bórpatronok, amelyek nedvesség hatására oldódnak, és hatóanyaguk diffúziós úton terjed el a faanyagban. Több ilyen készítmény létezik. A közelmúltban néhányat környezetvédelmi okokból kivontak a forgalomból, jelenleg a bórsav-bórax tartalmú patronok terjedtek el.

A beépített faanyag megelőző védelméhez tartozik az ún. védőbandázsok alkalmazása. Ezek vastag textilcsíkok, amelyeket védőszer koncentrátummal telítettek és egyik oldalukat műanyag fóliával borították. Az oszlopok föld-levegő zónába eső részét körültekerik ezzel a bandázzsal és visszatemetik a földet. A talajnedvesség hatására a koncentrátummal telített textilcsíkból a védőszer évtizedekig áramlik lassan a fa anyagába és védi mind a gomba, mind a rovarkárosítók ellen.

(17. sz. ábra: bandázskötés)

Befúrással bejuttatott védőszerekkel, faanyagvédelmet általában beépített szerkezeteken végeznek. Beépítés előtt – pedig sokkal kényelmesebb lenne – ritkán alkalmazzák a bandázsos, vagy befúrásos faanyagvédelmet.

8.2. A megszüntető faanyagvédelem:

Ebbe a fogalomkörbe azokat a munkálatok tartoznak, amelyek egy már fellépett gomba-, vagy rovarfertőzés (esetleg mindkettő) megszüntetésére irányulnak. Megszüntető faanyagvédelmi munkára többnyire régi épületekben kerül sor. Építőipari kivitelezési hanyagságok, a faanyagvédelmi feladatok nem ismerete, vagy be nem tartása miatt azonban, igen sok viszonylag fiatal (10 éven belül készült) épületben is kell megszüntető faanyagvédelmi munkát végezni. Sajnos ezek száma évről évre gyarapszik.
A megszüntető faanyagvédelmi munka alapja a faanyagvédelmi szakvélemény, amelyben megállapításra kerülnek a károsítást kiváltó tényezők. Ebben kerül rögzítésre továbbá, a károsítók fajtája, aktivitása, esetleg életmódja, a károsítás pontos helye (a fertőzés behatárolása) és a károsítás megszüntetésének technológiája. A szakvélemény tartalmazza a cserére ítélt szerkezeti elemeket, a felhasználandó védőszereket és felhívást a biztonságos munkavégzésre. Ezt követi az irtási munkák megtervezése és kivitelezése, majd a helyreállítási munkák megtervezése és kivitelezése. A faanyagvédelmi szakértő közreműködése a folyamat egyik fázisában sem nélkülözhető.
Bár erre nézve semmilyen kötelező előírás nincs, a megszüntető faanyagvédelmi munkát célszerű szakvállalatra bízni és lehetőleg hosszú, 10-15 éves garanciát kikötni.
A gomba-, és/vagy rovarkár fellépése mindig valamilyen építőipari hiba következménye. Ez lehet tényleges hiba, amit az építés során követtek el (pl. szigetelés rossz kivitelezése). Lehet a karbantartás elhanyagolásából, vagy rongálásból eredő hiba (eltömődött esővíz csatorna, betört tetőablak stb.), de lehet az épület elöregedésének következménye is (perforálódott ólomcső, vagy elporladt szigetelőlemez). Bármelyik legyen is, első feladat a hibának (a fertőzés tulajdonképpeni okának) a megszüntetése. Ezután következik a mentesítési, majd a helyreállítási munka.

(18. sz. fotó: hibás ereszcsatorna)
(19. sz. fotó: hibás talajvíz elleni szigetelés)


8.2.1. Rovarkárosítások megszüntetése:

8.2.1.1. Teherhordó faszerkezetek rovarkárosításának megszüntetése:

Előkészítő munkák:

A faanyagvédelmi szakvéleményben cserére ítélt szerkezeti elemeket ki kell bontani. (Amennyiben a mentesítendő szerkezet fedélszék, és a padlástér madár-, vagy denevérürülékkel, madárhullákkal szennyezett, először – megfelelő védőfelszerelésben - takarítani és fertőtleníteni kell, ellenkező esetben súlyos fertőzésre lehet számítani. A takarítás utáni fertőtlenítést formalinos ködképzéssel célszerű elvégezni.)
Előfordulhat, hogy a csere idejére segédszerkezeteket kell statikus terv alapján beépíteni.

(20. sz. fotó: beépített acél segédszerkezet)

A továbbfertőzés elkerülése érdekében a kibontott faanyagot célszerű azonnal elégetni.
A bentmaradó elemeken el kell végezni a szakvéleményben előírt munkákat. Általában a szerkezet megtisztításával kezdődik a mentesítés. A portalanítás és a drótkefével történő letisztítás során láthatóvá válik, hogy a szakértői véleményben előírtakon túlmenően is szükséges-e egyes szerkezeti elemek bárdolása. A bárdolás során el kell távolítani a faanyagról azokat a részeket, amelyeket a rovarok elpusztítottak, és amelyek ezért már nem vesznek részt a teherhordásban. Nagyon fontos, hogy a szerkezet megtisztítása-, valamint a bárdolás után képződött hulladékot nagyon gondosan fel kell takarítani (lehetőleg felporszívózni), utána elégetni, hogy továbbfertőzés elkerülhető legyen.

(21. sz. fotó: bárdolt szerkezeti elem)

A bárdolás után statikus dönti el, hogy megmaradt hasznos keresztmetszet elegendő-e a teher biztonságos elhordásához.
A vegyszeres védőkezelés feladata ez után, a bent maradó faanyagban még élő károsítók elpusztítása, és a faanyag megóvása a későbbi újrafertőződéstől.
Erre a feladatra különféle hatóanyagok állnak rendelkezésre. Többek között bórsav, bórax, különféle természetes és szintetikus piretroidok. Az igen hatékony, de nehezen bomló klórozott szénhidrogének (pl. a lindán) használatát világszerte megtiltották. Az illetékes hatóságok az egyébként könnyen bomló, - de mégiscsak klórozott szénhidrogén - szintetikus piretroidok betiltását is mérlegelik. Ha a betiltás nem történik meg, a gyártás valószínűleg akkor is abbamarad, mert a folyamatos sajtópropaganda miatt eladhatatlanná válnak ezek a készítmények. A megszüntető védelem területén új utat jelenthetnek a kitinszintézist gátló (Farox) hormonkészítmények. Ezek egyelőre kis szeletét jelentik a védőszer választéknak, de terjedőben vannak elsősorban azért, mert gyártóik szerint egyáltalán nincs egészségkárosító hatásuk.

A megszüntető faanyagvédőszerek lehetnek szerves oldószer-, vagy vizesbázisúak.
A szerves oldószer-bázisú megszüntető faanyagvédőszerek viszonylag drágák, ezért ácsszerkezetek és tartók védelmére elsősorban vizesbázisú szereket használnak. Oldószeres, fában fixálódó faanyagvédőszert legföljebb időjárásnak kitett szerkezetek impregnálásához alkalmaznak. Lakótér közelében a vizesbázisú szerek előnye, hogy gyakorlatilag szagtalanok és a közelben lévők nincsenek kitéve az esetleg évekig párolgó oldószer gőzének.
Az ún. megszüntető védőszerek nem rendelkeznek „Ü” (Überwacht) minősítéssel, hiszen a feladatuk nem a teherhordó szerkezet impregnálása, hanem a meglévő károsítás felszámolása. A mentesítési munka befejezése után a teherhordó szerkezetet további védelemben kell részesíteni, ehhez pedig, lehetőség szerint „Ü” minősítésű faanyagvédőszert kell alkalmazni.

Mázolás, permetezés:

A védőszert általában ecsettel mázolják, vagy teddy hengerrel hordják fel a lebárdolt, drótkefével megtisztított, portalanított fafelületre. Korszerű védőszerek alkalmazása esetén 150-300 ml/m2 a szükséges mennyiség, ami két menetben könnyen kijuttatható. Régebbi anyagokból sokszor 1000-1200 ml-t is ki kellett juttatni négyzetméterenként, ami üzemi körülmények között nem lehetséges, így rengeteg a hiányos védelemmel beépített faanyag.
Amennyiben a szerkezet adottságai miatt nem lehet a védőszert sem hengereléssel, sem ecseteléssel kijuttatni, akkor a permetezést fokozott óvatossággal kell elvégezni a „beépített faanyag megelőző védelme” c. fejezetben foglaltak figyelembe vételével. Szerves oldószer tartalmú faanyagvédőszer kijuttatása permetezéssel tilos!
A faanyag felületi kezelésével nem mindig sikerül elpusztítani a sokszor több cm-es mélységben élő rovarálcát. Amikor azonban kifejlett nemzőként elhagyja a faanyagot, kénytelen „átrágni” magát a kezelt felületen és elpusztul, vagy ha túléli is, nem rak petét többé a védett fafelületre.

Fúrt lyukas átitatás.

Bizonyos esetekben, a fa belsejében lévő álcák elpusztítása is fontos lehet. Ekkor befúrással juttatunk védőszert a faanyag belsejébe. Ha a faanyag nedvességtartalma 25% alatt van, csak oldószer-bázisú anyag jöhet számításba. 25% felett a bórsav-bórax tartalmú anyagokkal is jó eredményt lehet elérni. Több szakember véleménye, hogy a befúrásos feltöltéssel csak „védőszer lencséket” lehet képezni a faanyagban, ami nem nyújt komoly védelmet. A gyakorlat mégis azt mutatja, hogy mind a vizes-, mind az oldószeres anyagok használata esetén elpusztultak a rovarálcák akkor is, ha a védőszer nem itatta át teljes egészében a faanyagot. A szét nem szedhető csomópontok védelmét is befúrásos feltöltéssel lehet megoldani a „beépített faanyag megelőző védelme” c. fejezetben foglaltakhoz hasonlóan. A módszer korlátai is ugyanazok.

(22. sz. fotó: csomópont feltöltése)

Gázkezelés:

A faanyagban lévő rovarkártevők elpusztítására alkalmas lehet a gázkezelés is. Kisebb házakat korábban fóliával burkoltak és metilbromiddal elgázosítottak. Gyakorlatilag 100 %-os rovarpusztulást lehetett elérni. Mivel a metilbromid erősen roncsolja a föld ózonrétegét, megszüntették a gyártását. A jelenleg forgalomban lévő foszforhidrogén gázosítószerekkel tudomásunk szerint még nem végeztek ilyen irányú vizsgálatokat.
Németországban egész templomokat kezelnek széndioxid gázzal és irodalmi adatok szerint kiváló eredményt érnek el a kopogóbogarak kártétele elleni küzdelemben.

Hőkezelés:

Környezetkímélő megoldás a hőkezelés. A rovarok a viszonylag magas hőmérsékletet csak bizonyos ideig képesek elviselni:

(rovarálcák „hőtűrésének” táblázata)

A gázosításhoz hasonló módon „becsomagolt” épületet valamilyen (többnyire gázzal, vagy gázolajjal működő) hőfejlesztő berendezés segítségével felfűtenek, mindaddig, amíg be nem következik a rovarok, illetve a fában lévő álcák pusztulása.

(23. sz. fotó: egész ház rovarmentesítése hőkezeléssel)

Vizsgálni kell ebben az esetben, hogy a ház el nem távolítható berendezési tárgyai (csempék, tapéták, parketta stb.) hogyan reagálnak a szokatlanul magas hőmérsékletre.

A hazai gyakorlatban van példa fedélszék és szendvics-szerkezetű lakóház hővel történő sikeres rovarmentesítésére. Hőkezeléssel oldották meg a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Fővám téri épületében a teljes fedélszék házicincértől való mentesítését.

(24. sz. fotó: fedélszék mentesítése hőkezeléssel)
(25. sz. fotó: az elhelyezett hőérzékelők összekapcsolása a számítógépes ellenőrzéshez)

Német adatok szerint alkalmazzák ezt az eljárást könnyező házigomba fertőzés megszüntetésére is.
Folynak kísérletek mikrohullám segítségével történő tartószerkezeti rovarmentesítésre, de üzemszerűen alkalmazható berendezés egyelőre nem készült.

8.2.1.2. Nem teherhordó faszerkezetek rovarkárosításának megszüntetése:

Nem teherhordó szerkezetek, pl. a nyílászárók, padlók, lambériák (kint és bent), kerítések, de a csomagolóanyagok, raklapok és műtárgyak is. Látható, hogy ezeknek a mentesítése a teherhordó szerkezeteknél sokkal nagyobb mennyiséget jelent. Nem is különíthető el teljes határozottsággal a megelőző- és a megszüntető mentesítési munka. Vannak előírások, amelyek szerint, pl. csomagolóanyagok esetén bizonyos kezeléseket el kell végezni, és dokumentálni kell függetlenül attól, hogy a faanyag fertőzött-e, vagy sem.
A nem teherhordó faszerkezetek károsítói ugyanazok, mint a teherhordó szerkezetek károsítói és a védekezés ellenük is jórészt ugyanúgy történik. Van azonban eltérés is, mert több olyan módszert lehet a nem teherhordó szerkezetek esetén alkalmazni, amelyek teherhordó szerkezeteknél nem kivitelezhetők.

Padlók, lambériák, kerítések mentesítése:

A rovarkárra utaló jel általában a furatliszt, vagy a kirepülő nyílások megjelenése.
A fertőzött padlót, lambériát, parkettát fel kell bontani. Ilyenkor gyakran kiderül, hogy már olyan rossz állapotban van, hogy egyes részeit nem érdemes visszaépíteni. Ez a jelenség különösen a falisztbogarak károsítása esetén szokott előfordulni. Szegezett parkettánál gyakori, az alatta lévő párnafák és a vakpadló fertőzöttsége is. Bontás után ki kell válogatni a műszakilag még használható részeket, a többit célszerű mielőbb elégetni.
A visszaépíthető anyagot hő-, vagy gázkezelésben kell részesíteni. A hő-, vagy a gázkezelés gyakorlatilag teljesen elpusztítja a rovarokat, de nem védi a faanyagot a későbbiekben „érkező” károsítók ellen. A visszaépítés előtt tehát a faanyagot védőkezelésben is kell részesíteni. A kezelt faanyagban nincs élő károsító, tehát a beépítésre kerülő új anyaggal együtt „megelőző védelemben” kell részesíteni. A megelőző védelemhez vizesbázisú védőszert célszerű alkalmazni mázolással, vagy mártással. Nem okoz problémát, hogy a mártás során a parketta, vagy a padló felső lapjára is védőszer kerül, mert csiszoláskor ezt a réteget úgyis eltávolítják. A csiszolást végző személy egészségvédelméről gondoskodni kell. A visszaépítésre kerülő faanyagnak száraznak kell lennie.

Amennyiben nem lehet felbontani a padozatot, akkor gázkezelést lehet alkalmazni, vagy oldószeres védőszerrel lehet megkísérelni a kártevő rovarok elpusztítását. Számolni kell azonban azzal, hogy ezek a módszerek nem hoznak száz százalékos eredményt, és főleg nem konzerválják a faanyagot.

Oldószer tartalmú faanyagvédőszerrel történő kezelés előtt a parkettát, vagy padlót durván fel kell csiszolni, majd alaposan felporszívózni úgy, hogy rések is lehetőleg pormentesek legyenek. Ez után a faanyagvédőszert ecsettel fel kell hordani úgy, hogy a résekbe is lefolyjon, majd az egész padozatot faltól-falig fóliával kell letakarni. 8-10 nap után a fólia felszedhető. A csiszolást be kell fejezni, a lakkozást el lehet végezni. A csiszolást végző személy egészségvédelméről gondoskodni kell.
Állandó emberi tartózkodásra szolgáló helyiségben kerülni kell az oldószer tartalmú faanyagvédőszerek használatát, mert a kipárolgás még hosszú ideig eltarthat. Megengedhető viszont olyan helyiségekben, ahol nincs állandó tartózkodás, pl. kiállító helyiségek, múzeumok, irattárak stb.

A rovarok elpusztítása széndioxid gázzal is történhet. Ekkor szabaddá kell tenni a szegélyeket és minél több helyen felbontani a padozatot, hogy a gáz könnyen kitöltse az alatta lévő teret. A padlóra száraz jeget kell elhelyezni és az egészet fóliával letakarni. A fejlődő széndioxidgáz kitölti a teret és elpusztítja az álcákat. A széndioxidgáz kiengedhető palackokból is, de ekkor a lefagyást kell kiküszöbölni. A kezelés időtartama 8-10 nap, de nagyobb terek esetén 3 hét is lehet. Lásd még a műtárgyak rovarkárosítás elleni védelme c. részt.

A mentesítés sikere attól függ, hogy sikerül-e felszámolni a fertőzést kiváltó okot, és sikerül-e megoldani a faanyagvédelmet úgy, hogy a későbbi rovarfertőzés elkerülhető legyen. Ha nem, akkor mind a gáz-, mind az oldószeres faanyagvédőszer alkalmazása esetén csak átmeneti sikerre lehet számítani.

A kerítések az időjárásnak leginkább kitett falétesítmények. Sajnos a tervezők nemigen vesznek tudomást erről a tényről. A kerítések tervezésénél elsősorban a látvány játszik szerepet és nem az, hogy a ráeső csapadéknak úgy kell lefolynia, hogy ne legyenek vízgyűjtő pontok. Ahol ugyanis megáll a csapadék, ott be is szívódik a szerkezetbe, és óhatatlanul megindul a gomba-, majd a fellazult anyagban a rovarfertőzés. A védekezés egyetlen lehetősége az oldószeres faanyagvédőszerrel történő védelem, amikor a fellazult részeket eltávolítják és védőkezelt, új faanyaggal pótolják. Befúrással és faanyagvédőszerek bejuttatásával is érhetők el eredmények. Legfontosabb azonban, hogy a ráeső csapadékvíz lefolyása oldódjon meg, ellenkező esetben a vegykezelés csak igen korlátozott védelmet tud nyújtani. Nélkülözhetetlen a szerkezet - telítéses, vagy áztatásos eljárással történő - megelőző faanyagvédelme.

Műtárgyak rovarkárosítás elleni védelme:

A műtárgyvédelemben a rovarkártevők ellen ma még elsősorban gázkezelést alkalmaznak.
Lehetőség van még az oxigéngáz megvonására, a melegítéses és a hűtéses eljárásra. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a jövőben, a méregmentes módszerek elterjedésére kell számítani.

Gázkezelésre ma a foszforhidrogéneket, etilénoxidot használnak. A metilbromid ózonpusztító hatása miatt tiltólistára került, és valószínűleg a rákkeltő etilénoxid sem sokáig marad forgalomban. Használták még a mára kereskedelmi forgalomból szintén kivont szerves oldószerek, a széntetraklorid és a triklóretilén gőzeit is. Mindegyikük közös problémája, hogy kisebb-nagyobb mértékben rongálják a régi festékanyagokat, illetve azok egyik- másik összetevőjét.

A hőkezelés csak igen korlátozott mértékben alkalmazható. Bár a rovarok igen rosszul tűrik a hőmérséklet emelkedését, a műtárgyak kiszáradása, méretváltozása, a bevonó anyagok érzékenysége, stb. mind olyan tényezők, amelyek erősen korlátozzák a hőkezeléssel végzett rovartalanítást. A műtárgyak a rovarirtó kezelések közül talán a hűtést és az oxigén kiszorítást tűrik a legjobban.

A hűtéssel történő rovarmentesítés azon a felismerésen alapszik, hogy a rovarokat minden életciklusukban el lehet pusztítani 48 órán át tartó -120C-os, 24 órán át tartó -150C-os, vagy
4 órán át tartó -240C-os hűtéssel.(Szűcs 2000)

A gyakorlati kivitelezésnél az alábbi szempontokat kell szem előtt tartani:
A módszer textil és fatárgyak kezelésére alkalmas, de alapozott festett fatárgyak kezelésére kevés adat van.
Az akklimatizálódás elkerülése érdekében a tárgy teljes keresztmetszetében 4 órán belül el kell érni legalább a +50C-t. Nem kel a fagykártól tartani, ha a tárgy egyensúlyi nedvességtartalma nem haladja meg a 28%-ot. Ez akkor biztosítható, ha a tárgyat előzőleg 200C-on, legföljebb 50%-os relatív páratartalom mellett egyensúlyi állapotba hozzák.
Vízpára kicsapódás ellen vákuumcsomagolással lehet védekezni, a nagyobb tárgyakat (pl. szekrényt) szilikagéllel kell együtt csomagolni. Az 1% alatti zsugorodást a fa kismértékű nedvességtartalom növekedése kiegyenlíti.
Gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a hűtés során a gombák és a baktériumok is elpusztulnak, de a spórák pusztulására nincs adat.(Szűcs 2000)
A hűtéssel történő kezelést mindenütt hasonlóan végzik: A polietilén fóliába vákuumosan becsomagolt tárgyakat -240C-ra előre lehűtött fagyasztószekrénybe helyezik. A 48 órás hűtést egy 24 órás +50C-ra, majd egy újabb 24 órás szobahőmérsékletre felmelegítő szakasz követ.